Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes

.png)

Az idős spanyol nő, Maria Ángeles a marokkói Tangerben él. A háza nemcsak az otthona, hanem egész életének szép emlékekkel teli lenyomata. Amikor lánya, Clara a ház eladása mellett dönt, Maria Ángeles nem hajlandó belenyugodni a változásba. Elszántan kezd küzdeni, hogy megőrizze mindazt, ami a biztonságot, a boldogságot és a múltat jelenti számára. Eközben, amikor a legkevésbé várja, újra rátalál a szerelem is... A Szerelmem, Marokkó a számos nemzetközi díjjal elismert marokkói rendező, Maryam Touzani első spanyol nyelvű filmje. „Édes és lágy” – írta róla a Variety, „könnyed és magával ragadó” – fogalmazott a The Wrap, és a legtöbb kritika kiemelte az Almodóvar múzsájaként ismert főszereplő, Carmen Maura mélyen átélt, érzékeny alakítását.

.png)

A César-díjas, népszerű francia színész és rendező, Gérard Jugnot új vígjátékában, Serge Martin békés nyugdíjas élete egy pillanat alatt felfordul, amikor összetévesztik Franciaország legkeresettebb bűnözőjével és tévedésből letartóztatják. Miközben a média kereszttüzébe kerül és kivívja a társadalom ellenszenvét, Serge megpróbálja bebizonyítani ártatlanságát és visszakapni régi életét, már ha ez egyáltalán még lehetséges.

.png)

ohn Davidson (Robert Aramayo) már kamaszként szembesül azzal, hogy más, mint a többiek: 15 éves korában Tourette-szindrómát diagnosztizálnak nála. Az akkoriban alig ismert és sokak által félreértett betegség miatt az iskolában kiközösítik és bántják őt, miközben maga sem érti még teljesen, mi történik vele. A nehézségek ellenére John nem adja fel. Felnőttként elhatározza, hogy saját tapasztalatait felhasználva harcol a Tourette-szindrómával élők elfogadásáért és megértéséért. Személyes küzdelme fokozatosan egy nagyobb küldetéssé alakul: hangot ad azoknak, akiket a társadalom sokáig nem akart meghallani.

.png)

2024 nyarának legviccesebb vígjátéka, a Gru 4 után az Illumination kiterjeszti vidám animációs univerzumát egy fergeteges új fejezetben, melyben számos vadonatúj karakter is felbukkan. Ez egy lármás, nevetséges és teljesen igaz történet arról, hogy a minyonok hogyan hódították meg Hollywoodot, lettek filmsztárok, veszítettek el mindent, szabadítottak szörnyeket a világra, aztán álltak össze egy csapattá, és próbálták megmenteni a bolygót a káosztól, amit ők maguk okoztak. A Minyonok és szörnyek rendezője az Oscar-jelölt Pierre Coffin, az első három Gru-film és az első Minyonok-filmek rendezője. Coffin adja a minyonok hangját is a 2010-es debütálásuk óta. A film írói Brian Lynch (Minyonok, A kiskedvencek titkos élete) és Pierre Coffin, és a producerei az Illumination Oscar-jelölt alapítója és vezérigazgatója, Chris Meledandri, és Bill Ryan (vezető producer, The Super Mario Bros.: A film). A vezető producer Brian Lynch. Több mint tíz évvel a megalkotásuk után a minyonok lettek a nemzedékük legikonikusabb karakterei. Világszerte mindenféle korosztályba tartozó rajongók ismerik és imádják őket, az Illumination Gru-filmjei és Minyonok-filmjei velük érték el a több mint 5,6 milliárd dolláros bevételt.

.png)

Ha megtudnád, hogy nem vagyunk egyedül, ha valaki megmutatná, bebizonyítaná neked, az megrémítene? Nyáron az igazság feltárul hétmilliárd embernek. Közeledik... A leleplezés napja.

.png)

A visszahúzódó farmer, Dusty (Josh O’Connor) bozóttűz által veszíti el otthonát, így egy lakókocsis közösségbe kényszerül, ahol szomszédjai hozzá hasonlóan szintén itt találtak menedéket. Muszáj újraterveznie életét, ezért felveszi a kapcsolatot volt feleségével, Rubyvel (Meghann Fahy) és kislányával Callie Rose-zal (Lily LaTorre), akivel talán most mélyül el leginkább az apa-lánya viszony kiépítésében. Párosuk hamar a kemping többi lakója szívét is megdobogtatja, míg Ruby anyja, Bess (Amy Madigan) próbál a lehető legjobb nagyi lenni a nehéz helyzetben, betegsége ellenére is. A Colorado déli részén forgatott aranyos film jelenünkben megtörtént eseményekre épülve mesél el a klasszikus westernek környezetben egy modern, mai cowboy sztorit az emberi kapcsolatokról, a rugalmasságról és a veszteségről, hogy aztán a remény ígéretét hozza el mindenki számára.

François Mitterand elnök a francia forradalom 200. évfordulójára új építészeti jelképet szeretne építtetni Párizsnak. A nyílt nemzetközi pályázaton legnagyobb meglepetésre a dán Otto von Spreckelsen (Claes Bang – A négyzet, Az Északi) nyer egy modern, a háborús hódítások helyett a humanizmusnak emléket állító diadalív tervével. Mitterand ragaszkodik ahhoz, hogy közelről felügyelhesse a gigantikus projektet. A tervezésben és anyaghasználatban kérlelhetetlen Spreckelsen makacssága legfontosabb szakmai támasza, egyben felesége (Sidse Babett Knudsen – Borgen, The Duke of Burgundy) számára is próbatételt jelent. Az építész felvállalja a víziója megvalósulásának akadályt állító komoly vitákat, az elsőre megvalósíthatatlannak tűnő építészeti megoldások miatt a kivitelezőkkel éppúgy, mint a politikai érdekek mentén lavírozó elnökkel. A ma is Párizs elővárosában található, grandiózus és ikonikus épület valós megépítésének körülényeit finom humorral és kiemelkedő vizuális igényességgel dolgozza fel Stéphane Demoustier rendező. A Cannes-i Filmfesztiválon debütált Egy dán építész Párizsbana kérlelhetetlen emberi természet legmagasabb csúcsaira és legmélyebb bugyraiba enged betekintést a kora ‘80-as évek felfűtött politikai klímájában.

.png)

A hőn szeretett, Oscar®-díjra jelölt animációs kalandfilm, azaz a Vaiana élőszereplős újragondolásában Vaiana válaszol az óceán hívására, és most először életében a Motonui szigetét körülvevő korallzátonyon túlra hajózik, társaságában a hírhedt félistennel, Mauival. Feledhetetlen utazás vár rájuk, s ha sikerrel járnak, a lány népére ismét bőséges idők köszönthetnek.

Húsz év házasság és annak minden kihívása után Fanny (Alexandra Lamy) végre bevall egy hatalmas titkot a férjének: soha nem volt orgazmusa! Az asszony terápiával, csoportos workshoppal is megpróbálkozik, sőt egy szexklubot is felkeres, de hiába. Férje, Tom (François Cluzet) a kezdeti döbbenet után úgy dönt, segít feleségének, és fejest ugrik a női örömök titokzatos világába: megpróbálja kifejleszteni a tökéletes, nőkre szabott szexuális játékszert. Ami egy kínos barkácsprojektként kezdődik, gyorsan egy vicces, megható utazássá alakul, amelyben újra felfedezik az intimitást, a gyengédséget és egymást. Fanny és Tom még nem tudják, de hamarosan forradalmasítják a női intim öröm iparágat.

.png)

Öt év alatt készült el ez a forradalmi művészről szóló, valaha készült legátfogóbb film. A festő saját, rejtélyes eltűnése előtti napon adott első kézből származó tanúvallomásával ez a film soha nem látott módon mutatja be Caravaggiót. Remekművek sorozatának és a világ vezető szakértői tanúvallomásainak hála a nézők belemerülhetnek a barokk zseni életének ismeretlen történeteibe, összerakva a páratlan művészetében rejlő nyomokat. Caravaggio remekművei a legismertebb képzőművészeti alkotások közé tartoznak. Senki más nem használja az ő jellegzetes módján a drámai fényt, az intenzív naturalizmust és a merész, feltűnő alakokat. Lenyűgöző festményei évszázadok óta elbűvölik a közönséget. De van egy mélyebb rejtély is, amely még mindig további kérdések feltevésére sarkall minket. Mit árulnak el ezek a remekművek a festőről? Az alkotásai közt található érdekes önarcképek – néha burkoltan, néha nyíltan – ritka bepillantást engednek lelkébe és személyes küzdelmeibe. Csatlakozzon hozzánk, és fedezze fel velünk a művészettörténet egyik legragyogóbb, legösszetettebb és legvitatottabb alakjának élettörténetét és pályaképét!

.png)

Egy tehetséges zongorahangolóról kiderül, hogy egyedülállóan pontos hangolási tehetsége a legbiztonságosabbnak vélt széfek feltörésére is képessé teszi. Niki (Leo Woodall), hogy ki tudja fizetni barátja, és mentora, Harry (Dustin Hoffman) kórházi költségeit, kénytelen is használni ezen képességét, és csatlakozik egy betörő bandához. Hamar rájön azonban, hogy csapdába esett, és nem szállhat ki, mert különben szerelme, Ruthie (Havana Rose Liu) életét kockáztatja.