Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes

.png)

A MICHAEL mozis portré a világ egyik legnagyobb hatású művészének életéről és hagyatékáról. A film Michael Jackson életét meséli el, túl a zenén, végigköveti páratlan tehetsége felfedezésének útját a Jackson Five-tól egészen odáig, amikor művészetének és kreatív ambícióinak lankadatlan tüzét annak rendelte alá, hogy a világ legnagyobb szórakoztatója legyen. A film eleddig páratlan betekintést nyújt a nézőknek a legenda kialakulásába. Tanúi lehetünk a popkirály színpadon kívüli életének csakúgy, mint szólókarrierje legikonikusabb előadásainak. Itt kezdődött az ő története.

.png)

Két idősík tárja fel egy japán özvegyasszony emlékeit, melyek a háború utáni Nagaszakira (1950-es évek) és az 1980-as évek hidegháborús Angliájára nyúlnak vissza, feltárva azokat a titkokat, amelyek határokon átívelő múltbeli és jelenlegi élményeit fonják össze. A Nobel-díjas író, Kazuo Ishiguro azonos című regénye alapján.

.png)

Mindig bevetésre kész a világ árnyékos oldalán élő és tevékenykedő elit ügynökök titkos csapata, akik befolyásukkal éppen olyan könnyen elérnek bármit, mint automata fegyverekkel és nagyerejű robbanószerekkel. Mikor egy könyörtelen üzletember milliárdos vagyont emel el, e csapatra vár a feladat, hogy visszalopják – bárki más számára öngyilkos küldetéssel érne fel. Az eleve képtelen rablási akcióterv körülményei csak rosszabbodnak, és végül az egész nyílt háborúvá fajul, ahol a taktika, a megtévesztés és a túlélés játsszák a kulcsszerepeket.

.png)

Victor Hugo szellemében Robert Zucchini színész a színpad és az élet között próbálja megtalálni a helyét. Estéről estére megtölti a színházakat, miközben a szavak iránti szeretetét osztja meg a közönséggel. Mindez egészen addig tart, amíg meg nem jelenik a lánya, akinek felnövését eddig nem kísérhette figyelemmel... Mi van, ha ezúttal a szeretet fontosabbá válik, mint a csodálat?

.png)

Ha megtudnád, hogy nem vagyunk egyedül, ha valaki megmutatná, bebizonyítaná neked, az megrémítene? Nyáron az igazság feltárul hétmilliárd embernek. Közeledik... A leleplezés napja.

François Mitterand elnök a francia forradalom 200. évfordulójára új építészeti jelképet szeretne építtetni Párizsnak. A nyílt nemzetközi pályázaton legnagyobb meglepetésre a dán Otto von Spreckelsen (Claes Bang – A négyzet, Az Északi) nyer egy modern, a háborús hódítások helyett a humanizmusnak emléket állító diadalív tervével. Mitterand ragaszkodik ahhoz, hogy közelről felügyelhesse a gigantikus projektet. A tervezésben és anyaghasználatban kérlelhetetlen Spreckelsen makacssága legfontosabb szakmai támasza, egyben felesége (Sidse Babett Knudsen – Borgen, The Duke of Burgundy) számára is próbatételt jelent. Az építész felvállalja a víziója megvalósulásának akadályt állító komoly vitákat, az elsőre megvalósíthatatlannak tűnő építészeti megoldások miatt a kivitelezőkkel éppúgy, mint a politikai érdekek mentén lavírozó elnökkel. A ma is Párizs elővárosában található, grandiózus és ikonikus épület valós megépítésének körülényeit finom humorral és kiemelkedő vizuális igényességgel dolgozza fel Stéphane Demoustier rendező. A Cannes-i Filmfesztiválon debütált Egy dán építész Párizsbana kérlelhetetlen emberi természet legmagasabb csúcsaira és legmélyebb bugyraiba enged betekintést a kora ‘80-as évek felfűtött politikai klímájában.

Húsz év házasság és annak minden kihívása után Fanny (Alexandra Lamy) végre bevall egy hatalmas titkot a férjének: soha nem volt orgazmusa! Az asszony terápiával, csoportos workshoppal is megpróbálkozik, sőt egy szexklubot is felkeres, de hiába. Férje, Tom (François Cluzet) a kezdeti döbbenet után úgy dönt, segít feleségének, és fejest ugrik a női örömök titokzatos világába: megpróbálja kifejleszteni a tökéletes, nőkre szabott szexuális játékszert. Ami egy kínos barkácsprojektként kezdődik, gyorsan egy vicces, megható utazássá alakul, amelyben újra felfedezik az intimitást, a gyengédséget és egymást. Fanny és Tom még nem tudják, de hamarosan forradalmasítják a női intim öröm iparágat.

.png)

Paolo Sorrentino A kegyelem című filmjében ismét a legkedveltebb színészével dolgozott együtt: Toni Servillo ezúttal Olaszország képzeletbeli elnökét kelti életre, aki jogászként rendíthetetlenül hisz a gránitszilárdságú törvényekben. Egész mandátuma alatt végig az elveit követte, utolsó elnöki döntései viszont akár az egész pályafutását átértékelhetik. A nyugdíjhoz közeledve ugyanis két kegyelmi kérvény és egy nagyon megosztó törvényjavaslat kerül az asztalára.

Woody mindig is magabiztosan töltötte be helyét a világban, s jól tudta: első számú feladata vigyázni a gazdájára, legyen az akár Andy, akár Bonnie. Ám miután Bonnie szert tesz egy vonakodó új játékra, egy régi és új barátok oldalán átélt nagy kaland rádöbbenti Woodyt, mily nagy hely is lehet a világ egy játék számára.

A visszahúzódó farmer, Dusty (Josh O’Connor) bozóttűz által veszíti el otthonát, így egy lakókocsis közösségbe kényszerül, ahol szomszédjai hozzá hasonlóan szintén itt találtak menedéket. Muszáj újraterveznie életét, ezért felveszi a kapcsolatot volt feleségével, Rubyvel (Meghann Fahy) és kislányával Callie Rose-zal (Lily LaTorre), akivel talán most mélyül el leginkább az apa-lánya viszony kiépítésében. Párosuk hamar a kemping többi lakója szívét is megdobogtatja, míg Ruby anyja, Bess (Amy Madigan) próbál a lehető legjobb nagyi lenni a nehéz helyzetben, betegsége ellenére is. A Colorado déli részén forgatott aranyos film jelenünkben megtörtént eseményekre épülve mesél el a klasszikus westernek környezetben egy modern, mai cowboy sztorit az emberi kapcsolatokról, a rugalmasságról és a veszteségről, hogy aztán a remény ígéretét hozza el mindenki számára.

.png)

A César-díjas, népszerű francia színész és rendező, Gérard Jugnot új vígjátékában, Serge Martin békés nyugdíjas élete egy pillanat alatt felfordul, amikor összetévesztik Franciaország legkeresettebb bűnözőjével és tévedésből letartóztatják. Miközben a média kereszttüzébe kerül és kivívja a társadalom ellenszenvét, Serge megpróbálja bebizonyítani ártatlanságát és visszakapni régi életét, már ha ez egyáltalán még lehetséges.

A Dalai Láma – A boldogság tanítása főszereplője maga Őszentsége, a 14. Dalai Láma, aki közel 90 évesen ül le a nézővel szemtől szemben, hogy az élet egyszerű kérdéseiről – boldogságról, szenvedésről, békéről és együttérzésről – beszéljen olyan közvetlenséggel és bölcsességgel, amely egyszerre időtlen és sürgetően aktuális. A film nem hagyományos életrajzi portré vagy tanításgyűjtemény, hanem egyfajta mozgó meditáció, amelyben az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója néz bele a kamerába – és így belénk is. A film a világ állapotának, a globális környezeti, társadalmi és erkölcsi kríziseinek tükrében mutatja meg, hogyan élhetünk mégis reménnyel: ha saját magunkban keressük a boldogság forrását, és ezáltal a megoldás kulcsát – és ehhez gyakorlati iránymutatásokat, egyszerű, a mindennapokba beépíthető megküzdési technikákat is kínál mindazok számára, akik kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életre törekednek.

.png)

Húsz évvel azután, hogy először eljátszották emblematikus szerepeiket, Meryl Streep (Miranda), Anne Hathaway (Andy), Emily Blunt (Emily) és Stanley Tucci (Nigel) visszatérnek New York City divatos utcáira és a Runway Magazin sikkes irodáiba a 2006-os világsiker várva-várt folytatásában.