Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes

.png)

Az ismert tévés, Chris, és a fiatal bennszülött lány, Lili, nem mindennapi körülmények között, egy autóbalesetnél találkoznak. Hamarosan összebarátkoznak, majd együtt dolgoznak azon, hogy a távoli ausztráliai vidéken egy csoport árva kiskengurut megmentsenek és rehabilitáljanak.

.png)

A bátor nyúlzsaru, Judy Hopps és barátja, a róka, Nick Wilde ismét összefognak, hogy megoldjanak egy új ügyet, pályafutásuk legveszélyesebb és legbonyolultabb ügyét.

Egy lélegzetelállító természetes toszkán amfiteátrum, a Csend Színháza ezúttal megtelik zenével, a világhírű olasz tenor, Andrea Bocelli ugyanis szülővárosában ünnepelte pályafutásának 30. évfordulóját. A háromnapos eseménysorozaton a Maestro repertoárjából számos „csak egyszer az életben” típusú előadás hangzott el, ráadásul díszes sztárvendégei is voltak, hogy még különlegesebbek legyenek az estek hangulatai. Az ünneplésben így részt vett többek között Sofia Carson, Brian May a Queenből, Jon Batiste, Russell Crowe, Will Smith, Ed Sheeran és Johnny Depp is, hogy megismételhetetlen duetteket adjanak elő. Bár már a táj is páratlan szépségű hátteret biztosít a természeti adottságaival, a színpad látványa sem akar attól lemaradni, így Bocelli karrierje felejthetetlenül és méltó módon lett megünnepelve. A The Eras Tourt és Billie Eilish, az O2 Arénában adott koncertjét is dirigáló Sam Wrench ezúttal sem okozott csalódást rendezőként.

.png)

James Cameron visszarepíti a közönséget a Pandorára, hogy ismét magával ragadó kaland részesei lehessenek a tengerészgyalogosból lett na’vi vezető, Jake Sully, a na’vi harcos Neytiri és családjuk oldalán.

.png)

A hetvenes éveiben járó énekes, Antoine úgy érzi, már nincs értelme az életének. Öngyilkosságra készül, és felül egy Svájcba tartó vonatra. Úton Genf felé azonban megismerkedik régi rajongójával, Victoire-ral, és a kettejük között kialakuló váratlan kapcsolat eltéríti eredeti szándékától.

.png)

A Dalai Láma – A boldogság tanítása főszereplője maga Őszentsége, a 14. Dalai Láma, aki közel 90 évesen ül le a nézővel szemtől szemben, hogy az élet egyszerű kérdéseiről – boldogságról, szenvedésről, békéről és együttérzésről – beszéljen olyan közvetlenséggel és bölcsességgel, amely egyszerre időtlen és sürgetően aktuális. A film nem hagyományos életrajzi portré vagy tanításgyűjtemény, hanem egyfajta mozgó meditáció, amelyben az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója néz bele a kamerába – és így belénk is. A film a világ állapotának, a globális környezeti, társadalmi és erkölcsi kríziseinek tükrében mutatja meg, hogyan élhetünk mégis reménnyel: ha saját magunkban keressük a boldogság forrását, és ezáltal a megoldás kulcsát – és ehhez gyakorlati iránymutatásokat, egyszerű, a mindennapokba beépíthető megküzdési technikákat is kínál mindazok számára, akik kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életre törekednek.

.png)

A negyvenes Lilla párterapeutaként dolgozik, és egész életét a családjának szentelte. Ezért is éri váratlanul, amikor elhagyja a férje egy fiatal műkörmösért. Lilla lánya, Zsófi és az anyja, az egykor ismert színésznő, Vilma elhatározzák, hogy kirángatják a nőt a depresszióból és az önsajnálatból és ráveszik, hogy kezdjen el újra randizni. Lilla évtizedek óta nem volt szingli, így kezdetben ellenáll, és titokban még mindig abban reménykedik, hogy a férje visszatér hozzá. Ezért az anyja cselhez folyamodik, és elhívja a lányát és az unokáját a vidéki nyaralójukba, ahol bemutat neki egy sármos újságírót, aki Vilma önéletrajzi könyvét írja. A helyzetet bonyolítja, hogy Zsófi barátja is próbálja összehozni Lillát egy nagyszájú kollégájával, aki teljesen váratlanul toppan be és még jobban összekuszálja az eseményeket.

Alex és Simon mindketten háziorvosok és huszonegy éve elválaszthatatlanok. Most azonban Simon megnősül, így legjobb barátja egy igazán emlékezetes legénybúcsút szervez számára. A buli azonban minden lesz, csak nem szokványos: a Balaton partjától egy luxus golf resortig, pókerjátszmáktól vadnyugati kocsmákig sodródik a történet, miközben egy titokzatos széf, egy híres színésznő, egy rendőrnő, egy kommandós és Simon menyasszonya is bonyolítja az eseményeket. A kérdés csak az: vajon kibírja-e a barátság ezt a hétvégét – és lesz-e egyáltalán esküvő? A Legénybúcsú Szente Vajk azonos című, nagy sikerű színdarabjából készült,

Ákos a hazai művészeti élet egyik legfényesebb alakja: ikonikus személyiség, rendkívüli tehetségű előadó, énekes, dalszerző, színész, író és filmrendező. A portréfilm felidézi pályájának legnagyobb sikereit, a teltházas koncerteket és az elnyert díjakat, miközben bensőséges hangon szól a legmélyebb emberi érzelmekről, és betekintést enged Ákos legszemélyesebb világába. (Csillag Lajos)

.png)

A film bemutatja, amint a Magyar Honvédség több mint 500 embert, köztük majdnem 200 gyermeket kiszabadít egy ostromlott nagyvárosból. A napokon át tartó különleges hadműveletet hozza átélhető közelségbe az Operation Sámán munkacímű akciófilm. A film a valóságból inspirálódó fiktív cselekményének középpontjába egy magyar orvosnőt helyez. A történet során párhuzamosan fut és összefonódik a magyar katonák önfeláldozó küzdelmének szála a háborús városból kijutni próbálók elkeseredett menekülésével. A fináléban az apokalipszisbe süllyedő repülőtéren nincs már törvény, nincs rend - a magyar katonák kitartása, hősiessége és embersége dönt életről és halálról.

A második világháború végén élve sikerül elfogni az egyik legfőbb náci vezetőt és háborús bűnöst, Hermann Göringet. A szövetséges országok precedens nélküli jogi lépésre készülnek, amikor bíróság elé állítják Göringet, hogy feleljen a háborús tetteiért. A történet középpontjában egy amerikai pszichiáter áll, akinek az a feladata, hogy megállapítsa, alkalmasak-e a náci vezetők arra, hogy a nemzetközi bíróság előtt számon kérjék őket háborús bűneik miatt. Göring nagyon magas intelligenciájú ember, a pszichiáter pedig a beszélgetéseik során egyre inkább a hatása alá kerül. A Nürnberg világpremierje a világ egyik legrangosabb nemzetközi filmfesztiválján, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Az alkotás emellett versenyben volt az ‚A‘ kategóriás San Sebastian-i Nemzetközi Fimfesztiválon, ahol díjat is nyert. James Vanderbilt az egyik legsikeresebb hollywoodi producer és forgatókönyvíró, aki olyan filmeket jegyzett korábban, mint több Sikoly-film, A csodálatos Pókember 1-2, a Zodiákus, vagy A függetlenség napja: Feltámadás. A nagyszabású hollywoodi alkotás kivételes sztárparádét vonultat fel: Göringet az Oscar-díjas Russell Crowe (Gladiátor, Egy csodálatos elme, Szigorúan bizalmas, Kraven, a vadász), a pszichiátert az Oscar-díjas Rami Malek (Bohém rapszódia, Mr. Robot, Oppenheimer, 007 Nincs idő meghalni, BoJack Horseman) játssza. Mellettük többek között szerepel a filmben a kétszeres Oscar-jelölt Michael Shannon (A víz érintése, Éjszakai ragadozók, A szabadság útjai, Motorosok, Flash – A villám), az Oscar-jelölt Richard E. Grant (Megbocsátasz valaha?, A csütörtöki nyomozóklub, Star Wars: Skywalker kora, Sokkal több mint testőr 2), vagy Colin Hanks (Senki 2, Amerikai fater, King Kong).

.png)

A 25 éves Mehdi barátnőjével és annak szüleivel tölti a nyarat a színésznőnek készülő lány családjának pompás dél-franciaországi nyaralójában. A vakáció azonban káoszba fullad, amikor konfliktus robban ki a tehetős tulajdonosok és a villa gondnokai között. A nem vagyonos családból érkezett, jogásznak tanuló fiú vállalja a közvetítést a felek között, ám a helyzet igencsak elmérgesedik... A francia–belga filmben a társadalmi osztályok különbségei humoros, de olykor fájó jeleneteken keresztül válnak nyilvánvalóvá.

Négy jó barát horgászni indul az Atlanti-óceánra. Van ennél ártatlanabb terv? Ők azt hitték, nincs. És eszükbe sem jutott volna, hogy talán nem érkeznek mindannyian haza. Nick (Zachary Levi) és a haverjai mind kisportolt, kemény fickók, ketten közülük az NFL profi játékosai. De a természetnél nem lehetnek erősebbek. Motorcsónakon mennek horgászni, sokszor csinálták már, könnyed lazulásnak ígérkezik a nap, amikor hatalmas vihar csap le a Mexikói-öbölre. Alig 100 kilométerre a parttól felborulnak, és a hajótest aljába kapaszkodva várják, hogy kimentsék őket. Csakhogy a hatalmas viharban a mentőegységeknek sincs könnyű dolguk, és ők négyen már csak egymásra számíthatnak. Amíg tart az erejük...

.png)

A Dalai Láma – A boldogság tanítása főszereplője maga Őszentsége, a 14. Dalai Láma, aki közel 90 évesen ül le a nézővel szemtől szemben, hogy az élet egyszerű kérdéseiről – boldogságról, szenvedésről, békéről és együttérzésről – beszéljen olyan közvetlenséggel és bölcsességgel, amely egyszerre időtlen és sürgetően aktuális. A film nem hagyományos életrajzi portré vagy tanításgyűjtemény, hanem egyfajta mozgó meditáció, amelyben az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója néz bele a kamerába – és így belénk is. A film a világ állapotának, a globális környezeti, társadalmi és erkölcsi kríziseinek tükrében mutatja meg, hogyan élhetünk mégis reménnyel: ha saját magunkban keressük a boldogság forrását, és ezáltal a megoldás kulcsát – és ehhez gyakorlati iránymutatásokat, egyszerű, a mindennapokba beépíthető megküzdési technikákat is kínál mindazok számára, akik kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életre törekednek.

.png)

Az Alpok festői szépségű, csendes falujában, Vermiglióban keres menedéket a második világháború elől bújkáló szicíliai katona, Pietro. Megérkezése felforgatja az egyébként zárt közösség, különösen a helyi tanító családjának mindennapjait. A családfőnek határozott elképzelései vannak lányai jövőjéről, de Pietro megjelenése ezzel ellentétes láncreakciót indít el. A legidősebb lány, Lucia, beleszeret a múltját titkoló fiúba. Maura Delpero Ezüst Oroszlánnal díjazott, lélegzetelállítóan gazdag képi világú alkotása finoman kidolgozott női nézőpontból mesél a szerelemről, belső konfliktusokról és egy falu lélektanáról a háború árnyékában.

.png)

Nem sokkal azután, hogy egy üstökös megtizedelte a Föld élővilágát, a Garrity család kénytelen hátrahagyni a grönlandi bunker nyújtotta biztonságot, és nekivágni a darabjaira hullott világnak, hogy új otthont találjanak.