Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes
Előzetes

.png)

A bátor nyúlzsaru, Judy Hopps és barátja, a róka, Nick Wilde ismét összefognak, hogy megoldjanak egy új ügyet, pályafutásuk legveszélyesebb és legbonyolultabb ügyét.

.png)

A túlvilágba lépve a lelkeknek egy hetük van eldönteni, hol s miként töltik az öröklétet. Joan képtelen helyzetben találja magát: vagy azzal a férfivel folytatja, akivel egész életét leélte, vagy első szerelmével, aki ifjúként halt meg, majd évtizedeket várt az ő érkezésére.

.png)

Te mit tennél, ha rájönnél, hogy a lányod telepatikus képességgel rendelkezik, és szűrő nélkül mindent lát és hall, amit csak csinálsz? Pontosan ebbe a helyzetbe kerül a látszólag idilli párkapcsolatban élő Julia és Tobias. Lányuk, az általános iskolás Marielle akaratlanul is felszínre hozza az asztal alá söpört problémákat, és szembesíti a szüleit azokkal a hazugságokkal, amelyekkel egymást, és legfőképpen saját magukat hitegetik. Miután a felnőttek legkellemetlenebb titkai napvilágot látnak, megpróbálják a legabszurdabb módokon kijátszani a családi dinamika új játékszabályait. Az idei Berlinale legmegdöbbentőbb filmje egyszerre éles szatíra és abszurd vígjáték, amely garantáltan nyomot hagy bennünk. A The Hollywood Reporter szerint a Marielle mindent tud olyan, „mint egy Yorgos Lanthimos film, amelyet M. Night Shyamalannal közösen rendezett”.

.png)

Az 1957-ben játszódó film a rendező családtörténetét dolgozza fel. Az Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. A város és lakói alig tértek magukhoz az 56-os harcok óta. Andor egy 12 éves kisfiú, akit anyja nevel egyedül. A fiú azzal a reménnyel nőtt fel, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer majd visszatér. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.

.png)

Ákos a hazai művészeti élet egyik legfényesebb alakja: ikonikus személyiség, rendkívüli tehetségű előadó, énekes, dalszerző, színész, író és filmrendező. A portréfilm felidézi pályájának legnagyobb sikereit, a teltházas koncerteket és az elnyert díjakat, miközben bensőséges hangon szól a legmélyebb emberi érzelmekről, és betekintést enged Ákos legszemélyesebb világába. (Csillag Lajos)

.png)

Baptiste hajlamos utánozni, ezért kisebb színpadokon mutat be előadásokat. Csintalan és komikus, ellentétben Pierre-rel, a komorságába zárt híres íróval, aki már nem bírja elviselni szerettei szüntelen hívásait, inkább írásain merengeni és múltbéli szerelmein mereng. Ezután fausti paktum köttetik: Pierre fizet Baptiste-nak, hogy az utóbbi vegye fel a telefont, és vegye fel a hangját...

.png)

A negyvenes Lilla párterapeutaként dolgozik, és egész életét a családjának szentelte. Ezért is éri váratlanul, amikor elhagyja a férje egy fiatal műkörmösért. Lilla lánya, Zsófi és az anyja, az egykor ismert színésznő, Vilma elhatározzák, hogy kirángatják a nőt a depresszióból és az önsajnálatból és ráveszik, hogy kezdjen el újra randizni. Lilla évtizedek óta nem volt szingli, így kezdetben ellenáll, és titokban még mindig abban reménykedik, hogy a férje visszatér hozzá. Ezért az anyja cselhez folyamodik, és elhívja a lányát és az unokáját a vidéki nyaralójukba, ahol bemutat neki egy sármos újságírót, aki Vilma önéletrajzi könyvét írja. A helyzetet bonyolítja, hogy Zsófi barátja is próbálja összehozni Lillát egy nagyszájú kollégájával, aki teljesen váratlanul toppan be és még jobban összekuszálja az eseményeket.

Ha jól figyelünk, a falu talán elmesél néhány elmondatlan történetet. Egy fiatal igazgatóról, aki latinul álmodik, majd feláldozza családját és jólétét régi könyvekért és egy távcsőért; egy termetes férfiról, aki összeomlik a sötétség alatt, és a fiáról, aki gázlómadarakat farigcsál. A basszushangú gazdáról, aki szép kerítéseket húz fel, de a testi vágyaknak nem képes parancsolni, egy magányos markolósról, aki hétvégi kirándulást tesz Londonba, és egy régi Dodge 55-ösről. Egy rövid szerep erejéig maga Jón Kalman Stefánsson is feltűnik a filmben.

A Dalai Láma – A boldogság tanítása főszereplője maga Őszentsége, a 14. Dalai Láma, aki közel 90 évesen ül le a nézővel szemtől szemben, hogy az élet egyszerű kérdéseiről – boldogságról, szenvedésről, békéről és együttérzésről – beszéljen olyan közvetlenséggel és bölcsességgel, amely egyszerre időtlen és sürgetően aktuális. A film nem hagyományos életrajzi portré vagy tanításgyűjtemény, hanem egyfajta mozgó meditáció, amelyben az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója néz bele a kamerába – és így belénk is. A film a világ állapotának, a globális környezeti, társadalmi és erkölcsi kríziseinek tükrében mutatja meg, hogyan élhetünk mégis reménnyel: ha saját magunkban keressük a boldogság forrását, és ezáltal a megoldás kulcsát – és ehhez gyakorlati iránymutatásokat, egyszerű, a mindennapokba beépíthető megküzdési technikákat is kínál mindazok számára, akik kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életre törekednek.

.png)

Alex és Simon mindketten háziorvosok és huszonegy éve elválaszthatatlanok. Most azonban Simon megnősül, így legjobb barátja egy igazán emlékezetes legénybúcsút szervez számára. A buli azonban minden lesz, csak nem szokványos: a Balaton partjától egy luxus golf resortig, pókerjátszmáktól vadnyugati kocsmákig sodródik a történet, miközben egy titokzatos széf, egy híres színésznő, egy rendőrnő, egy kommandós és Simon menyasszonya is bonyolítja az eseményeket. A kérdés csak az: vajon kibírja-e a barátság ezt a hétvégét – és lesz-e egyáltalán esküvő? A Legénybúcsú Szente Vajk azonos című, nagy sikerű színdarabjából készült,

James Cameron visszarepíti a közönséget a Pandorára, hogy ismét magával ragadó kaland részesei lehessenek a tengerészgyalogosból lett na’vi vezető, Jake Sully, a na’vi harcos Neytiri és családjuk oldalán.

.png)

Andrea Bocelli, a világ egyik legnagyobb énekese olyan hanggal rendelkezik, amely túllép a műfajok és generációk határain. Ebben a meghitt portréfilmben a híres olasz tenor először meséli el élettörténetét.A dokumentumfilm rendezője, Cosima Spender intim közelségből követi Bocellit a színpadon túlra, hogy bemutassa a kompromisszumokat nem ismerő művészt és odaadó családapát, aki szorongás nélkül élvezi az életet.Annak ellenére, hogy 12 éves korában megvakult, életét a zenének szentelte, és miután évekig szórakoztatta a vendégeket zongorabárokban, felkeltette a legendás Luciano Pavarotti figyelmét, aki meghallgatta hangját egy demófelvételen. Az ifjú olasz énekes élete drámai fordulatot vett a világszerte nagy sikert aratott Time to Say Goodbye című slágerrel, amelyben Sarah Brightmannel énekelt lenyűgöző duettet, és amely – ma már tudjuk – szupersztárrá tette.Kemény munkával elsajátította hangjának mesteri kezelését, és opera iránti évtizedes szerelmének hála a világ legrangosabb színpadain lépett fel olyan sokszínű énekes partnerekkel, mint Céline Dion, Jennifer Lopez és Dua Lipa. Interjúk, archív felvételek és kötetlen családi és baráti összejövetelek segítségével az Andrea Bocelli: Because I Believe című film azt a hangot – és embert – ünnepli, aki továbbra is megérinti a világ millióinak szívét.

Az ismert tévés, Chris, és a fiatal bennszülött lány, Lili, nem mindennapi körülmények között, egy autóbalesetnél találkoznak. Hamarosan összebarátkoznak, majd együtt dolgoznak azon, hogy a távoli ausztráliai vidéken egy csoport árva kiskengurut megmentsenek és rehabilitáljanak.

Egy lélegzetelállító természetes toszkán amfiteátrum, a Csend Színháza ezúttal megtelik zenével, a világhírű olasz tenor, Andrea Bocelli ugyanis szülővárosában ünnepelte pályafutásának 30. évfordulóját. A háromnapos eseménysorozaton a Maestro repertoárjából számos „csak egyszer az életben” típusú előadás hangzott el, ráadásul díszes sztárvendégei is voltak, hogy még különlegesebbek legyenek az estek hangulatai. Az ünneplésben így részt vett többek között Sofia Carson, Brian May a Queenből, Jon Batiste, Russell Crowe, Will Smith, Ed Sheeran és Johnny Depp is, hogy megismételhetetlen duetteket adjanak elő. Bár már a táj is páratlan szépségű hátteret biztosít a természeti adottságaival, a színpad látványa sem akar attól lemaradni, így Bocelli karrierje felejthetetlenül és méltó módon lett megünnepelve. A The Eras Tourt és Billie Eilish, az O2 Arénában adott koncertjét is dirigáló Sam Wrench ezúttal sem okozott csalódást rendezőként.

A hetvenes éveiben járó énekes, Antoine úgy érzi, már nincs értelme az életének. Öngyilkosságra készül, és felül egy Svájcba tartó vonatra. Úton Genf felé azonban megismerkedik régi rajongójával, Victoire-ral, és a kettejük között kialakuló váratlan kapcsolat eltéríti eredeti szándékától.