Mindenki kedvenc bűnözői visszatértek, és ezúttal társaságot kaptak. Az állatbűnözőkből álló, őrült csapat tagjai keményen próbálkoznak, hogy jók legyenek, de ehelyett egy nagy tétekkel teli, világkörüli rablásba keverednek, amelyet egy új, lányokból álló bűnözői csapat tervez.
Nina (Demeter Villő) legfőbb vágya, hogy író legyen – kreativitását animációsfilm-rendező apjától (Mátray László) örökölte. Mindennapjait kétbalkezes bűvész öccse (Hárs Bonca) kavarja fel, s mivel az anyukája (Lovas Rozi) korán meghalt, női mintaként kissé merev nagynénje (Tenki Réka) szolgál a családban. Amikor apja életébe egy új szerelem (Rujder Vivien) érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő (Zsurzs Kati) iránymutatásait követve, az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem (Kövécs Barnabás) előtt.
Brad Pitt egy korábbi autóversenyzőt alakít, aki meglepetésszerűen visszatér a Forma–1-be Damson Idris fiatal, tehetséges csapattársa mellett az APXGP istállójába. A történet a pályán és azon kívül is követi dinamikus együttműködésüket, ahogy személyes és szakmai kihívásokkal küzdenek, hogy megőrizzék helyüket a motorsport csúcsán. (csd)
Aymeric egy nap belebotlik egykori kolléganőjébe, Florence-ba, aki gyereket vár egy nős férfitól. A kisfiú születésénél Aymeric is jelen van. Mindenben támogatja Florence-t, és saját gyermekeként neveli a kis Jimet. A család boldogan és békében él egy farmon a Jura-hegységben. Jim hétéves korában azonban váratlanul felbukkan a vér szerinti apja, ami felbolygatja a család nyugodt életét.

A híres vállalkozó, Vincent állandóan pörgő élete hirtelen megtorpanásra kényszerül, amikor az autója lerobban egy hegyi úton. A természet mélyén, a modern világ elől elrejtőzve élő Pierre siet a segítségére, és vendégül látja Vincent-t az otthonában. A szögesen ellentétes értékeket képviselő férfiak mély őszinteséggel és sok nevetéssel teli találkozása mindkettejük gondolkodását örökre megváltoztatja...
Supermant az együttérzés vezérli. Hisz benne, hogy az emberiség alapvetően jó. A megújult DC Studios első filmjében a stúdió egyik vezetője, James Gunn teszi le a névjegyét, és mutatja meg, hogy milyenek lesznek a legendás szuperhősök az újraálmodott DC Univerzumban: a rá jellemző bravúrosan látványos stílusban keveredik a szemkápráztató léptékű akció, a humor és az érzelem.

A Disney 2002-es animációs klasszikusa, a Lilo és Stitch – A csillagkutya filmváltozata egy irtó vicces és szívhez szóló történet a magányos hawaii kislányról és a szökevény űrlényről, aki segít neki családja összekovácsolásában.
Az elvált nőnek, Montsénak két gyermeke van, akik már régóta nem törődnek vele. Most rendhagyó összejövetelre készül a Costa Brava-i otthonában, és semmi, de semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy egy utolsó hétvégét a családjával töltsön. A rokoni találkozó azonban káoszba fullad, és hamar előtörnek az indulatok. Spanyol temperamentum, nevetés, dráma és abszurd helyzetek sok váratlan fordulattal!

Az indiai Smita az érinthetetlenek kasztjába tartozik. Taníttatni szeretné a lányát, ezért menekülnie kell falujából. Végül egy templomban tapasztalja meg az újjászületést. A szicíliai Giulia apja parókaműhelyében dolgozik. Ő mossa, szőkíti és festi a város fodrászai által szállított természetes hajat. Amikor azonban apja baleset áldozata lesz, a lány rájön, hogy a cég anyagi helyzete válságos: meg kell találnia a módját, hogy megmentse a családi üzletet. A kanadai Sarah sikeres ügyvéd, aki egyedül neveli három gyermekét. Fontos előléptetésre készül, de az élete fenekestül felfordul, amikor kiderül, hogy súlyos beteg.
Mi köti össze a múltat a jelennel? Természetesen a szerelem. És a zene. De csak ha nagyon jó. Lili korunk tipikus lánya: magányos, és igyekszik bebeszélni magának, hogy így jó neki. De egyszer a szülei lakásában talál egy régi levélcsomagot, amit az anyja, úgy látszik, egyáltalán nem akart megmutatni neki. Ő persze nem sokat habozik, olvasni kezd, és megelevenedik előtte a múlt... ...a kilencvenes évek elejének egy felejthetetlen nyara, amikor három jó barátnő a Balatonnál vakációzik, és közülük csak Eszter (Törőcsik Franciska) akar hűséges maradni az otthon hagyott, karót nyelt pasijához. De általában mérnöki pontossággal követett terveit kissé összekuszálja, hogy megismerkedik egy sráccal (Ember Márk), aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekarban játszik, és esténként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival. Mi lehet ebből? Kavarodás? Szerelem? Féltékenység? Néhány csók? Néhány pofon? Még több csók? Ez a minimum. A Balaton parti nyár áthangolja néhány fiatal ember életét – és még a gyerekeikét is.
A 18 éves Cécile jóképű apja, Raymond és apja barátnője, Elsa társaságában tölti gondtalannak ígérkező nyári napjait a francia Riviérán. A napsugaras idillt azonban váratlan vendég érkezése zavarja meg: betoppan Cécile rég elhunyt édesanyjának egykori barátnője, Anne, és a lány egész világát felbolygatja. Cécile kétségbeesetten próbálja visszaszerezni az irányítást: végzetes következményekkel járó tervet eszel ki, hogy megszabaduljon Anne-tól.
Csak egy ember van olyan különleges képességekkel (amelyet a pályája során tökélyre fejlesztett), hogy Frank Drebin nyomdokaiba lépve vezesse a Nagyon Különleges Ügyosztályt és megmentse a világot! Ifjabb Frank Drebin! Aki a poénokat meg fogja keresni, meg fogja találni, és meg fogja élni. A marcona akcióhős mellett a komikus szerep is jól áll Liam Neesonnak, úgyhogy a nevetés az ikonikus vígjáték rebootja esetén is garantált.

Évszázadokon át az emberiség válaszok után kutatott a világegyetem felé tekintve – a Disney és a Pixar új filmjében, az Elióban az univerzum most válaszol! Az intergalaktikus kalamajka főhőse a hősszereptől idegenkedő Elio, akinek a képzelőereje nem ismer határokat. A fiút véletlenül felszippantja egy bolygóközi szervezet, amiben minden létező galaxis képviselteti magát. Eliót tévedésből a Föld nagykövetének tekintik, és mivel teljességgel felkészületlenül éri az így ránehezedő nyomás, muszáj lesz barátságot kötnie különc földönkívüli életformákkal, túlélnie néhány félelmetes próbatételt, és valahogyan rájönnie, minek is szánta őt a sors valójában.
Az egyre mellőzöttebb színész, Stéphane társulatával együtt érkezik az Avignoni Fesztiválra, hogy egy könnyed vígjátékot adjanak elő. Itt találkozik Fannyval, az ünnepelt színésznővel, aki azonnal elbűvöli. Egy félreértést kihasználva próbál közelebb kerülni a nőhöz, ám ezzel egyre mélyebb hazugságspirálba keveredik, amit kénytelen fenntartani a fesztivál végéig. Az irányítás hamar kicsúszik a kezei közül.

Egy lélegzetelállító természetes toszkán amfiteátrum, a Csend Színháza ezúttal megtelik zenével, a világhírű olasz tenor, Andrea Bocelli ugyanis szülővárosában ünnepelte pályafutásának 30. évfordulóját. A háromnapos eseménysorozaton a Maestro repertoárjából számos „csak egyszer az életben” típusú előadás hangzott el, ráadásul díszes sztárvendégei is voltak, hogy még különlegesebbek legyenek az estek hangulatai. Az ünneplésben így részt vett többek között Sofia Carson, Brian May a Queenből, Jon Batiste, Russell Crowe, Will Smith, Ed Sheeran és Johnny Depp is, hogy megismételhetetlen duetteket adjanak elő. Bár már a táj is páratlan szépségű hátteret biztosít a természeti adottságaival, a színpad látványa sem akar attól lemaradni, így Bocelli karrierje felejthetetlenül és méltó módon lett megünnepelve. A The Eras Tourt és Billie Eilish, az O2 Arénában adott koncertjét is dirigáló Sam Wrench ezúttal sem okozott csalódást rendezőként.
Egy rutinos házasságközvetítő végre saját életében is megtalálja a tökéletes partnert: minden egyezik, minden „pipa” a helyén. Csakhogy épp ekkor bukkan fel a régi szerelme – aki bár semmiben sem felel meg az elvárásoknak, mégis megmagyarázhatatlanul vonzó. A másik férfi gazdag, kifinomult, és biztonságot kínál – a döntés mégsem egyszerű. Most végre nem másoknak kell tanácsot adni... hanem saját magának.